A járvány alatt volt időm gondolkodni, hogy milyen formában is lenne kézenfekvő eltöltenem az első adandó nyaralásomat: nem szeretnék repülni, nem szeretnék embereket de szeretnék egy kis természetet, és az se baj, ha elfáradok közben, csak a térdem ne menjen szét az utazás elején. Egy kis netes guberálással kisvártatva meg is érkezett a fenti igényeket minden szempontból kielégítő ötlet: egy eldugott, székely lovas tanya több hetes nomád körtúrákat szervez Székelyföldön, lóhátról bejárva a Hargitát, a Csíki-havasokat és néhány környékbeli tájat is. Felcsillant a szemem: 15 nap, 330 km, nem kell hátizsákot cigölni és alig kell gyalogolni közben? Hú, ezt a csirkehátú irodistáknak találták ki, ott a helyem!

A lovastudásomat legutoljára 20 éve, kamaszkoromban tettem próbára, és akkor még jól ment: forrón reméltem, hogy ez a tudás kopásálló. Vagy ha nem, akkor majd a helyszínen improvizálok: képességeket jól tudok pótolni bátorsággal (és hülyeséggel), és a környezetem nem is mindig veszi észre a különbséget.

Csak egy módon derülhetett ki, hogy a felkészültségem alkalmas-e egy hasonló túrára, így befizettem az útra, majd pár hónap elteltével megjelentem a kis batyummal Gyergyószentmiklós vasútállomásán, bizakodó vigyorral az arcomon.

A házigazdák, Csaba és Katrin örömmel fogadott és megtudtam, hogy a 14 fős csoportból én leszek az egyetlen magyar. Sőt, ami azt illeti, a túra 14 éves pályafutása alatt én leszek a második magyar, aki végigmegy rajta, a többi kolléga német lesz. O-ó, hát, nekem a németem kimerül az „Ich habe keine Angelschein” mondatban, szóval egy kicsit szűk lesz a szociális mozgástér...de két hét alatt simán megtanítom a csapatot magyarul, úgyhogy nem szabad csüggedni.

A lovastanya már önmagában is a semmi közepén helyezkedik el, 1 óra offroad dzsippes pattogással Gyergyótól, ahol a digitális életünket péklapáttal választja le rólunk a rögvalóság rögtön megérkezésünk percében: áram nincs, térerő nincs, net nincs. Erről szerencsére volt tudomásom az utazás előtt, úgyhogy a kiscsalád nem aggódott, de 10-20 év totális digitális függőség után az emberben felmerül a ceruzás kérdőjel, hogy akkor ez így most hogy lesz két hétig?

A tanya egyébként egy valószerűtlenül szép hegyoldalon húzódik, egy 120 éves parasztház körül néhány házilag készült, rusztikus cölöpház és egy-két kisebb faépítmény sorakozott. A házikókat egy közepesen meggyőző mackó-repellens kerítés veszi körbe, és ezen a kerítésen kivül járkáltak szabadon a család lovai és szürkemarhái, csilliárd hektáron garázdálkodva.

Mackómegállító erőd-kerítés

Az érkezés napján még nem volt sok teendő, ezért miután 20-25 ellenőrzés után végleg megbizonyosodtam arról, hogy nem fogok a telefonommal semmit sem csinálni, úgy döntöttem, hogy elmegyek gombászni a lovak legelőjére. Erdélyben a gombászás egy kicsit extrémsportnak számít a mackópopuláció hasonló érdeklődése miatt, de egyrészt bennem még nem alakult ki egy nap alatt az egészséges félelemérzet, másrészt mellém szegődött 2 hatalmas kutya a tanya vagy 10 tagú falkájából, és így hármasban úgy éreztük, hogy minden nagy ragadozót elijesztünk.

A legelőn nem futottunk össze mackóval, viszont egy óriási bikával igen, ami számomra legalább akkora trauma volt, mintha a másik opció jött volna be.

Lejka, az állítólag szelíd bika

Mindenesetre sikerült harvesztálni egy csomó vargányát, rókagombát és piruló galócát, és a polómba csomagolva visszakommandózni a bika látóterén kivül a konyhakörletbe. A gombákon kivül lenyűgöző mennyiségű áfonya és szamóca nőtt a legelőn és megállapítottam, hogy itt a lovak karámja potensebb gasztronómiai szempontból, mint az otthon nagy műgonddal locsolgatott veteményesem és kiváncsian vártam, hogy a karámon kívül is felfedezzem a környék ehető dolgait.

A konyhába visszaérve felajánlottam a zsákmányt a család konyhafőnökének, Brigittának, aki valószínűleg egész Európa legjobb szakácsa, és egyben leghatározottabb asszonya is. Ha Brigitta azt mondja, hogy kész a kaja, akkor akkor is eszel, ha piros hó esik az égből, és jaj neked, ha túl vastagon hámozod a sárgarépát vagy ne adj isten nem szedsz rendes adagot. 2 perc alatt váltam feltétel nélküli Brigitta-hívővé, amikor megkóstoltam a hidegtálját, és nagyon gyorsan kialakult a Pavlov reflexem is: ha megláttam Brigittát, éhes lettem, mert tudtam, hogy nemsokára enni kell. Csak egy gond volt: Brigitta nem fog velünk jönni a túrára – mind éhen halunk, az már biztos.

Közben befutottak a csoporttársak is: első ránézésre többféle német turista-alfajt fedeztem fel a csapatban: volt a harsány, szandálos, siófoki lángosevő típus, volt Swarowski kristállyal kirakott cowboy-kalapos műkörmös hölgy, volt a simán részegen üvöltve megérkező típus és néhány hallgatag bohém arc, akik megrettenve húzódtak el az előbbi típusok elől. Összenéztem a kutyákkal és megvontuk a vállunkat.

Vacsora után az előzetes kérdések alapján sor került a lovak kiosztására: a 14 turistának 14 ló, plusz egy a vezetőnknek, Csabának és két málhás ló is kisérni fog minket, így összesen 17 lóval fogjuk a túrát abszolválni.

Lámpafény nélkül hamar elálmosodik az ember, így az első napot különösebb ceremónia nélkül lezártam és elájultam az ágyamba: holnap indulunk.

A vezetőnk polója első nap. Király.