Egy ideje rájár a rúd az emberekre, többek között az utazó bloggerekre is, mert hát abból gyenge kontentet lehet előállítani, hogy lementem a térre sétálni este nyolc előtt. A szociális kapcsolataim nélkül relatív jól elvagyok, de az új élmények kezdenek nagyon hiányozni.
Mondtam is Bobinak egy napsütéses vasárnapon: “Bobi. Vigyél el keletre.”
“Jó” mondta Bobi, és fel is kerekedtünk egészen addig, amíg egy Duna hídon átkelve el nem értük Göd városát. Ebédidőre járt, amikor a főúton haladva megpillantottunk egy nyitott ajtós koreai büfét – nagy dolog egy nyitott, kaját kínáló ajtó a pandémia alatt vasárnap, így másodperceken belül fel is bukkant érdeklődő fejünk a bolt bejáratában.

“Kicsymmel Koreába!” felkiáltással be is törtem, és meglepve láttam, hogy a büfé funkció mellett egyben koreai kaják boltja is a műintézmény, sok tanulságos, neon színű, dupla-műanyag csomagolásos termékkel. Ez van, ha az ember nem tud utazni, de mégis alámerülne idegen kultúrák ölelésében. A legtanulságosabb termék számomra egy selyemhernyó lárva konzerv volt, melyből mohón vettem is néhányat. “Inkább legyen, mint kelljen!” – tartja a közmondás is. Ha jó, azért kell sok; ha meg szar, akkor jó lesz partikelléknek, pl. eszel vagy mersz játékhoz. :)

“De jó!” – helyeselt Bobi emberi fül számára nem hallható hangerővel.

A rovarok és lárvák fogyasztása a magyar kultúrkörben nem gyökerezik nagyon mélyen, én sem találkoztam még ilyesmivel a vasárnapi ebédeken a nagyinál, de mikor máskor fedezzen fel új dolgokat az ember, ha nem a harmadik hullám alatt, este nyolc után, a saját konyhájában?

Miután hazaértünk, kíváncsi fejek sorjáztak a bűnös konzerv felett: “Nyissuk ki, nyissuk ki!” mondták többen is. Az első meglepetés akkor ért, amikor kikattintottuk a konzervet, és nem szárazon zörgő, mogyorószerű rágcsák tűntek elő, hanem szójalében úszkáló kisdevlák. Én valami chips-szerű állagra számítottam, de kemény vagyok, most már nem lehet kihátrálni a kelepcéből, amit magamnak ástam.

Hogy a kultúrális benyomás a lehető legobjektívebb legyen, szerettem volna másokkal is megkóstoltatni a finomságot, így nem csak az én benyomásomról tudnék beszámolni a nyájas olvasóknak. Körbe néztem, és három szempár pislogott rám a konyhában.

Az első szempár a macskához tartozott, aki mindig éhes, és mindent sikítva megeszik. Némi tétova szimatolás után hátat fordított és elment.

A második szempár Mogyoró bácsihoz, a kutyához tartozott, aki szintén mindent szeret megenni (főleg kakát). Mogyi bá tovább tűnődött a macskánál, óvatosan elvette fogatlan ajkaival a lárvát, majd elhelyezte egy bútor mögött, és reményei szerint nem vettük észre, hogy nem ette meg.

A harmadik szempár a falfehér Bobihoz tartozott, aki remegő szájjal hátrált ki a hatósugárból. “Ennek arca van!” szólt a verdikt, és a keleti kultúra megismerését ezzel lezártnak tekintette.

De miért?

Nekem két dolgot tanítottak az életről.

1. Ha elveszted a kiváncsiságod, megöregszel.
2. A mi kultúránkban nem divat az ilyesmi, más kultúrákban meg igen. A kultúra pedig olyan, mint a tudatod operációs rendszere, amin fut: amin felnőttél és amihez kapcsolódnak a hihedelmeid. Ha máshol nősz fel, mást hiszel. Ez az op rendszer pedig cserélhető, törölhető, frissíthető, pl. utazással, és semmiképp sem azonos az emberrel magával. Szóval nem szabad túlstresszelni semmin, csak a tudatod szórakozik veled. :)

Vállvonogatva fogtam egy kanál lárvát és bekaptam a kanalat.

Ott az arca.

Na de milyen az íze?

Az alaplé amiben úszkált a termék egy szójaszószos fokhagymás cucc, szóval a sós-fokhagyma ízvilág volt a háttere a kukacnak. Fajtáját tekintve egyébként selyemhernyó lárva, ami kb babszem méretű és babszem állagú, kicsit puha textúrájú falat. Az íze először engem csicseriborsóra emlékeztetett – nem túl markáns, semleges íz, krémes állag. A csicseriborsó íz után következik egy “második” íz, ez egy kicsit aromás, hosszasan időző utóíz, ami talán korianderhez hasonlít. Semmi extra – nem túl erős íz, inkább semleges.

Néztem a fullra pakolt konzervre,  ő meg rám, és gondolkozni kezdtem.

Bár nem tudom, hogy a selyemhernyó lárva amúgy milyen ízű, de ha pl a konzerv zöldborsót összehasonlítom a frissel, vagy az ipari konzervlecsót a friss lecsóval, akkor lehet, hogy ennyi jószándékot mutathatok a lárvák felé is: frissen biztos jobbak. :)

Fel is ütöttem a selyemhernyó receptek bibliáját, a youtube-ot, és kiváncsian böngésztem, hogy a hozzáértők hogy készítik el  - nem tragikus önmagában sem, de biztos lehet rajta turbózni fűszerekkel. De kit érdekel, ha vannak öklendezős videók is, azok viccesebbek. :D

A legtöbb recept simán wokban megpirítja gyömbérrel, chilivel, citromfűvel meg dolgokkal, amik nincsenek a sarki Coopban, de közös volt a pirítás elem.

A NoSalty-n se dobott ki magyar ízlésre kifejlesztett recepttengert selyemhernyóra, de senki ne essen kétségbe, van megoldás! Csirkemell-filés vagy serpenyős-húsos receptek szerintem simán alkalmazhatóak rugalmasan a problémára. Én egy mázas oldalas receptjét loptam el, tök jó lett, íme Magyarország első rettenetlárva receptje.

 Enjoy.

Selymes ízek, telt tanninok

Végy egy pálinkát.

Idd meg.

Végy egy másik pálinkát, és idd meg azt is.

Nyugodj le, meg tudod csinálni, lássunk hozzá.

A serpenyőben hevíts kevés olajat, és hajítsd rá a leszűrt PUPÁKAT, ahogy az angolajkúak hívják. Nyisd ki az ablakot, ha párkapcsolatban élsz, és engedd ki az illatokat. Hajíts utána (a serpenyőbe) egy marék karikára vágott póréhagymát és opcionálisan egy kis kesudiót.

Keverj össze szójaszószt, mézet, borsot és kecsapot (fokhagyma +só nem kell, mert a lében már volt), és öntsd rá a kicsit megpirult hernyókra. Kevergesd, amig elpárolog a víz és a fűszeres ragacs be nem vonja a dolgokat a serpenyőben.

Szép munka, kész vagy.

Ha zavar, hogy hogy néz ki, de az ízére kíváncsi vagy, akkor a fenti BBQ lárvát tortillába tekerve, sok zöldséggel tudod a szervezetedbe juttatni.