Természetjárás enyhe őrülettel fárasztó módokon, városoktól távol

Emberkerülés

Székelyföld lóhátról - 3. rész

Monszun a Madarasi Hargitán

2021. augusztus 08. - Emberkerülő

Reggel úgy ébredtem, mint akit megvertek: a tegnapi 9 óra lovaglás beköszönt az izmaimba, de az alvásmennyiség elég volt: túl izgi volt az első vadonban töltött reggel, hogy lustálkodjak. Vajon fel tudom e ma nyergelni szintidő alatt a zsiráflábú lovamat?

dsc01936.jpg

Ébredés után összeraktuk a sátrakat, megpróbáltam annyi zakuszkás kenyeret enni, amennyi belém fért, és az ebédes ládámba is gyömöszöltem ebből a végtelenül funkcionális kajából.

A zakuszka egy ajvárhoz hasonlító, paprikakrém, végülis egy erdélyi pesztó. A zakuszkás kenyér képezte az elkövetkezendő napokban az étrendem javát. Esetenként volt sajt, tojás vagy más feltét is hozzá, de a lényege a zakuszka maradt.dsc01886.JPG

Névtábla minden felszerelésen a soklovas káoszt elkerülendő

Csaba bejelentette, hogy a mai nap lesz a legnehezebb szakasza a két hétnek: bár csak 20 km áll előttünk, az cseles terepen, kb 7-8 órányi idő alatt fogjuk megtenni.

Sikerült pár percet javítanom a nyergelési időmön, és gyorsan egymásra halmoztam néhány fatörzset Dalos mellé felszálló színpadnak: ha rövid a lábad a lovadhoz, told meg egy fakupaccal.

Reggel 9 körül sikerült is elindulnia a csapatnak: 15 esővédős, lelkes figura fordította lovát a környék legmagasabb hegye felé: végcélünk a Madarasi Hargita volt.

dsc01933_1.jpg

Délelőtt még nyíltabb terepen keltünk át

Azt nagyon hamar megtanultam az előző nap, hogy ha az eső eláll, az nem azt jelenti, hogy ki lehet bújni az esőkabátból: az átázott lombkorona, és a gyakran lefejelt faágak még fél nappal az eső után is vödörszámra húzzák az ember nyakába a vizet, illetve ha leszállunk a lóról, akkor az aljnövényzet szintén egy merő mocsár, akár még másnap is. Szóval az esővédő maradt, annak ellenére, hogy délelőtt volt pár derűs óránk.

dsc01930.jpg

dsc01925.jpg

Vidám és Gazsi, a két málha nélküli málhás lovunk, akik fel-alá rohangálva követtek minket

Azt is megtanultam az első napokban, hogy aki szélesszájú kulacsot visz lovastúrára, az a vize felét az esőkabát mögé, a nyakába önti, mivel a ló lépése úgy ringatja a kulacsban a vizet, hogy ütemesen arcbaloccsantsa lovasát: ha vinnétek kulacsot, inkább szűk szájút válasszatok szerintem, vagy camelbacket, esetleg sima pet palackot… bármit, csak ne olyan hülyeséget, mint a szélesszájú kulacs.

Végtelenül eldugott ösvényeken jártunk, amikkel csak néha érintettünk marhalegelőket, hogy aztán lovainkat megitatva gyorsan ismét összezáródjon körülöttünk a valaha látott legöregebb fenyőerdő.

dsc01932.jpg

A kép jobb felső sarkában a Madarasi Hargita bújkál

A Madarasi Hargita (és környéke) egy kicsit más, mint a többi hegy: egy kicsit sűrűbbek rajta az erdők, egy kicsit öregebbek és nagyon kevés emberi jelenlét van rajta. Az egész hangulata misztikus, és folyton tekinteteket érez magán az ember: egy pletyka szerint itt engedik szabadjára azokat a medvéket, akiket bajkeverő magatartásuk miatt máshol be kellett fogni, mivel itt elég hely és kevés ember áll rendelkezésükre.

dsc01934.jpg

Alul mohaszőnyeg, felette köd, afölött pedig magas fenyők kísérték utunkat egy amúgy felfestett turistaösvényen. A turistaösvény viszont elég más viszonyokat takart, mint mondjuk itthon az országos kék. A jeleket felfestették, és ezzel befejezettnek is tekintették a turistaösvény kiépítését a felelősök.  Ha szakadék volt, akkor úgy keltünk át, ahogy tudtunk, nem volt kishíd. Ha kidőlt fa volt, azon úgy másztunk át, ahogy tudtunk: nem fáradtak a tisztítással a legtöbb szakaszon.

Elég sok szakaszon gyalogoltunk a lovaink mellett, akiket száron vezettünk, de volt olyan szakasz is, ahol gyalog járhatatlan volt az ösvény, ott a lovaink segítettek át minket.

229263068_4489770991066888_8460279140767404205_n.jpg

Bár elméletben a terület gyalog is látogatható és túrázható, a gyakorlatban a nagy távok a közutaktól, a nehéz terep és a medvék jelenléte miatt a gyalogos túrázás itt elég nagy szervezést, jó erőnlétet, egyidőben ráérő túratársakat, málhát és egy csomó mást igényel, ami miatt azt gondolom, hogy ez az útvonal ló nélkül elérhetetlen az átlagjúzer számára.

A déli pihenő egy kis tisztáson ért minket, ahol derékig érő páfrányok között pihenhettek a lovak. A pihenő megkezdése után pár pillanattal azonban az időjárás gondoskodott róla, hogy ez csak a lovaknak legyen pihentető: annyira elkezdett esni, hogy a látótáv rendesen lecsökkent, és a kapucnimról folyamatos patakban csorgott a kis vízesésem.

img_20210721_131726_large.jpg

dsc01935.jpg

A hargitai “strandon”, ebédszünetben

Kinyitottam az ebédesdobozomat, és - SLAZOTTY- egy másodperc alatt ázott el a benne várakozó kenyerem. Fasza, jó étvágyat – majd kihalásztam az egyre inkább zabkására emlékeztető szendvicset, és jó pofát vágva a dologhoz megettem. Az emberek mozdulatlanná dermedve ettek vagy néztek ki a fejükből: ritkán kondicionálódunk a nyakonverő eső elviselésére úgy, hogy nincs látótávon belül egy menedék sem… szóval csak ácsorogtunk, meg nézegettük a ködben a lovakat.

Egy fél óra múlva tovább indultunk – a nap során annyiszor kellett le- és felszállni Dalosra a terep miatt, hogy egészen kezdtem belejönni: már gyakorlottan villant a szemem, hogy milyen tereptárgyat, árkot, fatuskót vagy alvó mackót lehet dobbantónak használni, és az ezzel járó stresszt átvette a monszunt elviselni hivatott stressz.

dsc01939_medium.JPG

Csendben haladtunk, az eső esett és mivel már két napja nem találkoztunk civilizációval, úgy éreztük magunkat, mintha inkább erdei lények lennénk. Amikor a Madarasi Hargita csúcsán levő menedékház és apartman épület együttesnél a köd megnyílt előttünk és megjelentünk az erdő irányából, sok elképedt tisztes ember tekintett ki az ablakaikon: Honnan jöttünk? És miért ilyen időjárásban? Nooormális?

A mai nap kivételes volt, ugyanis nem sátorban volt a szállásunk, hanem az egyik panzióban, így egy kicsit csaltunk, de mivel a hőmérséklet meredeken zuhant és az eső sem csillapodott, bevallottam magamnak, hogy jókor jött a csalás.

dsc01937.JPG

Panoráma a teraszról, előtérben a ménessel...

Barnabásék már vártak minket a sífelvonók tövében, ahol közös erővel felállítottunk egy villanypásztor karámot (a tisztes emberek továbbra is értetlenül néztek – tényleg az apartmanok elé parkolunk le egy ménest?), majd a felszerelésünket leponyvázva menedéket kerestünk a szálláson. Épp időben, mert egy órán belül az eső havazásra váltott.

 Jó Csaba nem tódított, amikor azt mondta, hogy ez egy kicsit nehezebb nap lesz.

Képek forrása: https://www.facebook.com/horsebackridingromania, saját

A bejegyzés trackback címe:

https://emberkerulo.blog.hu/api/trackback/id/tr1516651114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása